Istenkúti Közösségért Egyesület, Pécs A HM hatástanulmánya és a médiaesemények
2006.11.15., írta: petak

November 10-én a köztársasági elnöknek és a Zengő-koalíciót alkotó civil szervezeteknek Budapesten, a tubesi radarépítést ellenző pécsi civileknek pedig helyben a Polgármesteri Hivatalban adták át a Honvédelmi Minisztérium által a nyár folyamán elkészíttetett hatástanulmányt a tervezett tubesi lokátorállomásról. Másnap a hatástanulmányt nyilvánosságra hozták a Minisztérium honlapján és kétoldalas hirdetést vásároltak a szombati Dunántúli Naplóban. Egész hétvégén új elemekkel egészültek ki a hatástanulmányról szóló híradások, míg vasárnap délutánra a HM már a pécsi civilektől kérte számon a sajtón keresztül ellen-hatástanulmány bemutatását.

Ez volt közel egy év után a HM részéről az első komoly kommunikációs offenzíva, amelytől tapasztalataink szerint nagyon sokan nagyon megijedtek. Szeretnénk mindenkit megnyugtatni, a lokátorállomás tubesi telepítése szempontjából a hatástanulmány jelentősége kisebb, mint amekkora súllyal a médiában megjelent.
Először is nem meglepő, hogy a beruházó által megrendelt hatástanulmány a helyszínt alkalmasnak találja – amíg az építtetők rendelik meg a hatásvizsgálatokat, addig ez mindig így is lesz.
Másodszor: bennünket nem az érdekel elsősorban, hogy a HM szerint alkalmas helyszín-e a Tubes, hanem az, hogy vajon Pécs városa akarja-e a radart.
Harmadszor: a hatástanulmánynak legközelebb akkor lesz jelentősége, ha a kormány a tubesi radartelepítés mellett dönt, és az építési engedélyezés első lépéseként a környezetvédelmi engedélyt ennek alapján kérik majd meg.
ADDIG AZONBAN LESZ PÉCSETT EGY NÉPSZAVAZÁS.
Ragaszkodunk ahhoz, hogy a helyi népszavazás előtt ne döntsön a kormány, és úgy látjuk, hogy ezt tényleg meg fogják várni.
A januárban kezdődő építkezésről szóló sajtóhírek a hatástanulmányban megjelent építési ütemtervet vették szó szerint. Álláspontunk az, hogy ezeket a híreket a Honvédelmi Minisztérium dolga megcáfolni.

Természetesen a HM által készítetett hatástanulmányt az általunk felkért szakértők részletesen és alaposan elemzik, azonban ellen-hatástanulmány publikálására ezután sem készülünk.
Nekünk az a kérdésünk, hogy Pécs milyen fejlődést akar, hogy a Mecsek térségében élők milyen jövő elé néznek - vagy egy szélesebb perspektívában: vajon Európa akar-e NATO-radart kulturális fővárosába.
És ez nem hatástanulmányon múlik, hanem rajtunk.
A döntés a miénk, ugyanis nem alattvalók, hanem európai állampolgárok vagyunk.

vissza